MKT BME blog

MKT BME blog

Innovatív vállalatvezetés előadásunk

2016. november 10. - MKTbme

November 2-án Innovatív vállalatvezetés címmel tartottunk teltházas előadást, mely során a Franklin Covey-tól és a Prezitől érkeztek hozzánk előadók.

Az est során Szűcs Istvánt hallhattuk először a Franklin Covey-tól. Az interaktív előadásában megismerhettük a cég alapítója, a nemzetközileg elismert vezetési szakértő, Stephen R. Covey világhírű könyvét, „A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása” című könyvet, mely bemutatja a Franklin Covey elveit a kiválóság alapelveiről. Az egy órás előadás során olyan elvekről tanulhattunk, melyek egyben segíthetik a személyes fejlődésünket és a jó vezetővé válást is. Igazán tanulságos volt, mindenki találhatott olyan gondolatot, ami személyesen érintette és gondolkodásra késztette.

A Prezi két fiatal fejlesztője folytatta a sort a „Prezi story”-val. A story 2007-ben indult; de akkor még nem tervezték, hogy vállalkozás lesz belőle. Az alapötlet Somlai-Fischer Ádám fejéből pattant ki, méghozzá azért, mert nem találta elég kifejezőnek a hagyományos prezentációs technikákat. Ebből született a Prezi két évvel később Ádám, Árvai Péter és Halácsy Péter összefogásából.

Mitől más a Prezi, mint az elődei? Lehetőséget ad a lineáris gondolkodásból való kitörésre, arra, hogy történeteinket, gondolatainkat tényleg úgy adhassuk elő, ahogyan azt megálmodtuk. Az előadás ily módon jobban leköti a hallgatóság figyelmét, és a tartalma is könnyebben rögzül a hallottaknak, ha a gondolkodásmódunkhoz jobban illeszkedő formában kapjuk. A gondolkodásunk pedig nem lineáris, hanem szerteágazó. A Prezi ma már kifejlett vállalkozás, két (egy budapesti és egy San Francisco-i) központtal, egyre elterjedtebb, és mindig keresi azokat az új fejlesztéseket, amelyekkel jobb és jobb lehet. Ezen kívül pedig ma már a világ legnagyobb prezentációs adatbázisával rendelkezik; érdemes tehát használni.

Az előadások végén kisorsoltunk egy szerencsés nyertest azon résztvevők között, akik előzetesen regisztráltak az eseményre. A nyeremény átadására a következő előadásunkon, a november 15-én megrendezésre kerülő „Do Innovation Yourself” konferencián kerül sor.

A bejegyzés trackback címe:

https://mktbme.blog.hu/api/trackback/id/tr1211946721
süti beállítások módosítása