MKT BME blog

MKT BME blog

A Forbes Flow-n jártunk

2016. október 24. - MKTbme

Október 13-án néhányan az MKT-ból részt vettünk a Forbes éves konferenciáján, az immár 5. Forbes Flow-n. Az esemény jelmondata „Élőben a magazin” és az idei program vázát a „Legkisebbektől a legnagyobbakig” szemlélet adta. Három teremben zajlottak az előadások, és megismerhettünk sok nagyszerű vállalkozót: a kicsi, éppen csak induló startupok vezetőitől, a milliárdos cégtulajdonosokig.

Forbes Flow, ahogy Alex látta:

Reggel, belépve az Akvárium aulájába kellemes kis nyüzsgés és ajándék kávé fogadott, majd megkezdődtek az előadások. Minden terembe benéztünk a nap folyamán, és mindenhol érdekes szakmai fejlődéstörténeteket, jó tanácsokat, követendő példákat hallhattunk.

Szünetekben beszélgethettünk az előadókkal egy külön erre a célra kialakított „Speakers Corner” névre hallgató sarokban, kipróbálhattunk egy virtuális sétát 3D-s okos szemüveggel, megismerkedhettünk a 3D nyomtató működésével, pihizhettünk az olvasó sarokban vagy akár fotózkodhattunk is „Forbes címlapon”.

Én a napomat a „Legek” színpadon kezdtem, ahol Galambos Márton, a Forbes magazin főszerkesztője és Veiszer Alinda nyitotta meg az eseményt. Laza hangulatban, beszélve a korábbi Flow-król és a rendezvény folyamatos fejlődéséről, valamint Márton lábujjtöréséről. A megnyitó zárásaként pedig hivatalosan is be lett jelentve a forbes.hu online magazin indulása.

Ezt követően Márton moderátorként, Alinda pedig Flow trollként (ez egyfajta közbekérdező szerepkör volt a nap folyamán ebben a teremben) – a Legek terem másik érdekessége az volt, hogy két művész hölgy a színpadon történtekből valós időben képregényt rajzolt - folytatta pályafutását az első előadás alatt, mely a „Legbefolyásosabb nők” címet kapta. Megismerhettük D. Tóth Kriszta, Virág Judit és Blaskó Nikolett történetét arról, hogyan lettek sikeres vállalkozók, és hogy milyen kihívásokat keresnek az életben. Valamint előre kitöltött vezetői személyiségtesztjük elemzéséből is hallhattunk néhány olyan jellemzést, ami mind hármójukra egyaránt jellemző.

A következő színpad a „Legyél jobb” nevet kapta, itt a nap folyamán végig az ön- és szervezetfejlesztés volt a téma. Az előadás, amin én itt részt vettem, egy kerekasztal-beszélgetés volt „Konfliktuson innen és túl” címmel. A résztvevők Kürti Tom, Fehér Zsolt, Heal Edina, és Katona Ildikó voltak, a moderátor pedig Hermann Irén. A beszélgetés témája a nők helyzete, a velük szembeni korrektség volt, vezetői szerepekben, valamint az egyes szektorok nyitottsága a női vezetők felé. Személy szerint (nőként) már néha egy kicsit unom ezt a témát, de itt egy tényleg értelmes, aktuális és ellentétes, néhol meglepő véleményeket felmutató vitát hallhattam.

A legkisebb, Small & Sweet színpadon a főszerep az induló vállalkozásoké volt. Itt sajnos csak az utolsó előadás végét tudtam elcsípni, viszont az előadóterem előtti kiállító téren beszélgettem a résztvevőkkel, és megismerkedhettem vállalkozásaikkal. Kóstoltam a Free! Pékség és az Almacid termékeit, kipróbálhattam magam a kézműves szakmában a MadeByYou standjánál, egy Pixibox örömteli tulajdonosa lettem, és megtudtam, hogy a Csajbringától olyan biciklit kaphatok, amilyet csak megálmodok. 

Jó kis nap volt, csak ajánlani tudom Mindenkinek!

Forbes Flow Bea szemszögéből:

Csak kiegészíteni tudom Alex beszámolóját.

Mi egy kis késéssel kezdtük a napot – éppen az első körös előadások közben érkeztünk az Akváriumba. Így amíg az előadások tartottak, tettünk egy kört az aulában, bár elég hamar leragadtunk a 3D-s virtuális szemüvegnél. A Richter gyár bejárása mellett a Tesla gyárba is „ellátogathattunk” és együtt bulizhattunk a Sziget Köztársaság tagjaival. Illetve a legújabb Assassin’s Creed londoni sztorijának trailer-jét is végigküzdhettük főhősünkkel. Sőt, még egy dinoszaurusszal is volt szerencsém „szemtől-szemben” állni. J

Ezt követően úgy döntöttünk, hogy a „Legyél jobb” színpad Vezető és csapat névre hallgató blokkját hallgatjuk meg. Itt Magyarosi Dóra és Bóta Katalin (a Deutsche Bank magyarországi fióktelepének vezető helyettese) beszéltek arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy jó vezetők lehessünk. Dóra kiemelte a kiváló emberismeretet, a jó kommunikációt és figyelmes hallgatást, valamint a felelősség delegálásának fontosságát. Katalin pedig arról beszélt, hogy a jó vezető egyik ismérve a rugalmassága: az állandóan változó helyzetben a jó vezető mindig megtalálja, milyen vezetői stílus hatékony. Azonban fontos, hogy ez a rugalmas vezetői stílus egy határozott cél elérésének eszköze legyen, és a vezető tudja, milyen irányba vezeti szervezetét. Ezt követően Bánhidi Brigitta („Az év coach-a” volt 2012-ben) élő coaching-ját hallgathattuk végig, ahol egy cégtulajdonos valós problémáját igyekeztek megoldani. A lányok beszélgetését követően a teremben ülőkkel közösen átbeszéltük, milyen módszerekkel próbálta segíteni Brigi az „ügyfelét”. Tanulságos volt, hiszen a saját, mindennapi problémáim megoldásához is hasznos eszközöket kaphattam.

A nap további részében még a Small&Sweet színpad utolsó előadását hallgattam meg, amelyről Alex már korábban mesélt Nektek.

Én is csak ajánlani tudom Mindenkinek: nagyon jó hangulat, érdekes és tanulságos előadások, szuper társaság! Ez a Forbes Flow.

A bejegyzés trackback címe:

https://mktbme.blog.hu/api/trackback/id/tr7911834633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása