2017 margójára

1_2.jpg

 

Egy új év mindig jó lehetőség, hogy átgondoljuk, mit értünk el az előző évben, miben hibáztunk és mit csináltunk jól. Sokat tanultunk, tapasztaltunk és reményekkel tele vágunk neki az új évnek, ahol rengeteg lehetőségünk lesz egyre jobbá válni. Most mi is összefoglaltuk, mik történtek velünk az elmúlt évben.

Februárban egy új elnökség vette át a stafétát, jelentős energiát és lendületet adva ezzel az MKT BME-nek, mindez pedig érezhetően kihatott a szervezet munkájára, illetve programjaink sokszínűségére is. A tavaszi félévben négy szakmai előadást szerveztünk meg, közülük a legjelentősebb talán azon esemény volt, melyet az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetségével együttműködve rendezhettünk meg. Ennek keretében Geoff Snelson és Jessica Ellis, a smart city téma avatott ismerői tartottak előadást az „okos város” koncepció jelenéről és jövőjéről. Mindezt pedig két, a tagjaink számára szervezett kurzus is megerősíti.

2_1.jpg

A tavalyi év legnagyobb eseménye ugyanakkor egyértelműen a Business & Technology Konferencia volt, melyet második alkalommal volt szerencsénk megszervezni a GTK-n. A háromnapos előadássorozat mintegy 700 látogatóval büszkélkedhet, melynek keretében olyan neves szakemberek tartottak előadást, mint pl.: Jaksity György, Concorde Értékpapír Zrt. alapítója, illetve Janza Ákos, az MSCI magyarországi ügyvezető igazgatója.

 3_1.jpg

Noha az őszi félév sokkal kevésbé volt látványos, mint a tavaszi, ezen időszak alatt meghatározó előrelépések történtek az MKT BME-t illetően.

Szeptemberben ugyanis meghívást kaptunk a Műegyetemi Szakkollégiumok Közössége, azaz a MŰSZAK által szervezett Szakkollégiumi Expora, azóta pedig állandó résztvevőivé váltunk/válhattunk mind a MŰSZAK, mind az INTERKOLL (a Magyarországon működő szakkollégiumokat átfogó szervezet) üléseinek. Mindez pedig annak fényében, hogy az MKT BME egyik legfőbb célja a szakkollégiumi cím megszerzése, rangos elismerése az eddig végzett munkánknak.

Mindemellett történelmi mérföldkőnek tekinthető azon webszerkesztés kurzusunk, melynek különlegessége, hogy ez volt az első olyan tanfolyam, melynek mind az oktatóit, mind a hallgatóságot szervezetünk tagjai alkották. (Az ezzel kapcsolatos beszámoló blogunkon is megosztottuk.)

dsc_0414_1024.jpg

Szerencsére, azért nem csak a szakmai, de az MKT BME közösségi élete sem volt eseményektől mentes: részt vettünk a MKT által szervezett Közgazdász-vándorgyűlésen, illetve a kifejezetten fiatal közgazdászoknak megrendezett KÁMFOR-FIKOT konferencián is. Nem beszélve a bevonó táborokról, a forraltborozásokról, a közös efottozásról, az egyetemi napokon való bulizásról, az esettanversenyekről, a csapatépítésekről és a rendszeres közös kosarazásokról.

Ha úgy érzed, szívesen vennél részt velünk ezeken az eseményeken, és szeretnéd bedobni a saját ötleteidet, szeretnél egy nyitott, barátságos csapatba tartozni, akikkel együtt fejlődhetsz szakmailag, jelentkezz hozzánk a következő félévtől! További infókat a jelentkezésről hamarosan olvashatsz a Facebook oldalunkon, addig is kitartást a vizsgaidőszak hajrájára!